, fn. tt. dob-ot. Hangutánzó is, mint dobog, dobban, dobbant származékai mutatják, s betüváltozással, vagy inkább keményitéssel rokon a top, topog, toppan szókkal. 1) Jelent általán eszközt, vagy készületet, mely ütés által huzamosan reszkető, jobbára tompa, erős hangot ad, milyen az úgynevezett száldob, l. ezt. Különösen, terjedelmes, hengeralaku, kisebb-nagyobb átmérőjü, és magasságu bőrhangszert, melyet sajátságos készületü verővel hangoztatnak. Kis dob, nagy dob, katonai dob, rézdob, templomi dob, kettős dob, tűzdob. Város dobja. Ő a város dobja. (Km). Féldob. Két fenekű dob. Jól elverték mint a két fenekű dobot. (Km.). Dobot verni. Dobra ütni. Amit hall, mindjárt dobra üti. (Km). Dobra üttetni, azaz kihirdettetni, vagy árverésre bocsátani. Dobra vonták a bőrét. (Km). Sippal, dobbal. Ellakott, mint a dob. (Km). Verik a dobot, talpra katona. Szól a dob. 2) Kórtanban, lobos daganat, kivált a lágyékmirígyben, a bujasenyvnek egyik neme. (Bubo). 3) Az órában azon hengeralaku készület, melyben az órarugó van. 4) A fülnek belsejében levő hártya, mely a hangokat fölveszi, s tovább rezegteti: füldob.
Származékai: dobasz, dobban, dobog, dobol, dobzik stb.
Dob héberül , perzsául dap, daf, arabul duff, hellenűl τυμπανον, τυπτω igétől, melynek a szanszkritban tup, tump felel meg; továbbá latinul tympanum, románul dobu, francziául tamb-our stb. A törökben top am. labda; golyó; gombolyag; álgyu (balle; eteuf; peloton; canon. Hindoglu); dob pedig a törökben davul, tabl. V. ö. DO.