, palóczosan DIVÓ, csangósan DYIVÓ fn. tt. dió-t. 1) Általán jelent kemény, csontárhéju gyümölcsöket, pl. egyiptomi dió, fenyődió, kókosdió, olaszdió, vízidió, szerecsendió. 2) Különösen jelenti azon országszerte ismert fának gyümölcsét, melyet diófának hivunk. Diót verni, diót kopácsolni, dióra játszani, diót törni, dióval dobálódzni, dióba harapni. Kemény dióba karapott. (Km.) Apró dió, öregdió, czinegedió, férges dió. Egy férges diót sem adnék érte. (Km.) Már akkor diót dobálnak a csontjaimmal, azaz rég meghaltam. (Km). Csak ez jó, meg a dió. (Km.)
"Minden fa tetején s dyiófa levelin.
Csangó dal. (A népdalok I. kötete 427. lapján).
3) Átv. ért. diónak nevezik a torok felső részét, mely némely embereknél, kivált férfiaknál, csomó alakban látható, máskép: Ádám almája, v. csutkája.
Di-ó v. div-ó = diszlő vagy kitünő, t. i. a többi fák között. V. ö. DI. Ma ugyan magában fát nem jelent, de öszvetételeiben igen, pl. dióbarka, diócsemete, diófenyű, diósor stb. Törökül: dseviz.