, (dics-ő-ség) fn. tt. dicsőség-ět. 1) A kitünő érdemet, jelességeket követő tisztelet, hódolat, hír, magasztalás. Dicsőséget aratni a harczmezőn. Valamely nagy müvet dicsőséggel bevégezni. 2) Az isteni tökéletességeknek hirdetése. Dicsőség a magasságban az Istennek. (Biblia). 3) Dicsfény, dicssugár. Az Isten szinét dicsőség veszi körül.