, (a di gyökből származik s a dísz szóval rokon) fn. tt. dics-et. Jelenti a hírnek, tiszteletnek, és hódolatnak magasabb fokát, mely valódi érdem, s kitünő tulajdonság jutalma szokott lenni. Máskép: dücs. Ez elhanyagolt szó helyett sokáig dicsőség szóval éltek; ma azonban újra divatba jött.