, (dics-ek-ěd-és) fn. tt. dicsekědés-t, tb. ~ěk. Kérkedő beszéd, midőn valaki igaz vagy költött érdemeket önmaga mondogat el maga felől a végett, hogy a hallgatók előtt hírt nevet szerezzen, s magát mintegy tiszteleti s hódolati tárgyul tűzze ki. Dicsekedés nélkül legyen mondva.