, vagy DŰLŐ, (dűl-ő) fn. tt. dűlő-t. 1) Azon tér, vagy mesgye, árok, mező, út, melyre a párhuzamos szántóföldek végei kimennek, kidőlnek vagy dűlnek. Innen: Dülőn fordúl az eke. Kivinni a dülőre, azaz bevégezni valamit. Egy 1254-diki oklevélben áll: "Inter duo jugera, quae vulgo Dulew vocatur. (Jerney Nyelvkincsek). 2) Szántóföldek sora, melyek egy vonalon végződnek, melyek ugyan azon mesgyék, vagy utak között feküsznek. Egy dülőn két darab szántóföldet birni. Egy dülőn szántani, vetni.