, (dus-ka) fn. tt. duskát. Általán, iddogálás, bor melletti dőzsölgetés. Régibb értelemben: vendégpohár, vendégi áldomás, elköszöntéssel járó ivás. Duskára hívni valakit. Duskát inni. Néhutt, kivált a Tisza vidékén, csak dus-nak, némely kiejtés szerént: tus-nak hívják. A Nyitravölgyén am. hidegláz. A duska törjön ki.
Gyöke tus rokon a dőzs szóval, miszerént duska vékonyhangon dőzske, kis dőzs. V. ö. TUS.