, (dud-a, megvan a szláv nyelvekben is, egyébiránt V. ö. DÚDOL) fn. tt. dudát. Egyszerü pásztori hangszer, melynek részei: tömlő, leginkább kecskebőrből, az egyhangon mormogó bordó vagy bordók, és síp. Juhászduda. Fölfújják, mint a dudát, (km). Teli vagy szóval, mint a duda széllel. (Km). Fel van fújva, mint a duda. (Km). Dudát fújni, dudát nyekgetni. Dudára tánczolni. Olyan a hasa, mint a duda = puffadt, dudorú.
Eredeti törzse a hangutánzó dud, mely egyszersmind fuvás által támadt kidagadást, puffadást is jelent a dudor, dudorú, dudorodik származékokban. Finnűl tyyty. A törökben düdük síp, fuvolya. Rokonnak tekinthető a magyar tüdő is.