, (csill-ag) fn. tt. csillag-ot. 1) Világító égi test, melynek szétágazó sugarai mintegy reszketve tűnnek a szemekbe. Az ily látható égi testeket, a nap és hold kivételével, mind csillagoknak nevezi a magyar. Fényes, ragyogó csillagok; halovány, molnár szemű, azaz homályos csillagok. Ég csillagai. Nap, hold és csillagok elmulnak, az én szavaim pedig el nem múlnak. (Idvez.) A csillagok vagy állók, melyek nevöket onnan vették, mivel egymás irányában helyzetök nem látszik változni, s az égen mintegy megállani látszanak, és melyek, miként tartják, általában saját fénynyel birnak, s mint megannyi napok tekintendők; vagy bujdosók, melyek a nap körűl forognak s ettől kölcsönzik világosságukat; vagy üstökösek, melyek szintén vándorolnak, és pedig némelyek rendes időszak alatt teszik meg útjokat, mások rendetlenűl keringenek; új vagy tünő csillagok, melyek véletlenűl feltűnnek, s eltávozván, többé vissza nem térnek; futó csillagok, melyek tulajdonkép csak légi tünemények, máskép tisztuló csillagok; első-, másod-, harmad- stb. nagyságuak. Közmondatok: Egyik csillag meg nem előzi a másikat. Szerencsés csillag alatt született. Annyi mint csillag az égen. Csillagot néz vacsorára azaz koplal. Sok a csillag, de föl nem ér egy nappal. Feljött a csillaga. Lejárt a csillaga. Csillagokba néz, azaz fenhordja fejét. Csillagnak is van tisztulása, km. azaz tiszta léleknek is van egy kis szenyje. Sötét éjszakában jártam, ragyogó csillagot láttam. (Pásztori dal). 2) Átv. ért. a lovak homlokán levő fehér vagy más kitünő folt vagy köröcske. 3) Más állaton vagy testen is levő ily alak. 4) A szerelmesek nyájas szólítása. Csillagom, galambom, beh rád illik a csókom! (Népd.). 5) Szereti e szót a magyar, a csárdák, lovak és agarak elnevezésére használni. Csillag csárda nincs teteje, kiállott a szelemenje. (Népd.). Nyergeljétek meg a csillagot.
Egyezik vele a latin stella, franczia étoile, rokonnak látszik vele a német glühen, Glut is, stb. V. ö. CSILLÁM, CSILLOG.