, (cser-ép vagy cser-ep) fn. és mn. tt. cserep-et. 1) Agyagföldből, kőanyagból készült edénynek tört darabja. Eltört fazék cserepei. Üvegcseréppel megsérteni a kezét. Cserepén ismerem, milyen fazék volt. Km. Rátartja magát, mint a mécses cserép. Km. Új cserépbe avult szag tartós szokott lenni. ("Quo semel estimbuta recens, servabit odorem testa diu). Km.
"Szegény magyar nép,
Jóra mikor lép?
Megromlott már mint cserép.
Régi dal.
2) Mint melléknév vagy öszvetételekben határozó név jelent agyagból égetett, készített valamit. Cserépedény. Cserépfazék. Cserépfödő. Cserépzsindely. Reáillik, mint disznóólra a cserépfödél. Km. Cseréptálhoz fakanál. Km. Némely vidékeken cserep.
Hangutánzó szó, am. csörömpölő, töredékeny valami. Rokon vele a török kïr-mak (törni), továbbá a német Scherbe; megvan a szláv nyelvekben is.