, (csěn-ěg-és) fn. tt. csěngés-t, tb. ~ěk. 1) Ütött, megilletett ércz lemeznek, ércz eszköznek folytonos hangja. Réz tányérok csengése. Pénzcsengés, harangcsengés. Csengésbongás. 2) A füldobnak rendkivüli megrezzenéséből eredő hangzsibongás. Fülcsěngés. Tájejtéssel: csöngés.