, (csúsz-ik) k. m. csúsz-tam, ~tál, ~ott. par. ~szál. Közbeszédben az önh. csúsz igével fölváltva használtatik, de szabatosan véve 1) Csúszik az állat, illetőleg annak valamely tagja, vagy testrésze, midőn akaratlanul elsikamlik bizonyos test szine fölött. A sikos padlón csúszik az ember lába. A patkolatlan ló elcsúszik a jégen. A zötyögő kocsiban az ülés egyik széléről a másikra csúszik. 2) Mondjuk más lelketlen testekről, midőn sikos, sima talajon vagy lejtőn mozgásba jőnek, és súrolódva tovább haladnak. A havas, fagyos úton csúszik a szán. A lejtőn lecsúszik a fa. Markából, hóna alól kicsúszik valami. Fölcsúszik az ünge ujja. 3) Átv. ért. csúszik a jó bor, csúszik a jó étel, a zsiros káposzta. Elcsúsznék a jó vacsora = elkelne. Sikamlik a titok, hol csúsznak a poharak. Km. Nem csúszik neki, nincs ínyére az étel, nem kell neki.