, (csom-t, mint ont, önt, ezekből: om-t, öm-t) fn. tt. csont-ot. Az állati testnek azon kemény tetemei, melyeket hártya és hús takar, belül pedig némelyeket velő tölt ki. Lábcsont, mellcsont, keresztcsont, oldalcsont, ékalakú csont, képtelen, kis sokszegü, nagy sokszegü, névtelen, örvényes csont. Halcsont, lócsont, elefántcsont, embercsont stb. Csonton rágódni; csontját törni valakinek; csontba harapni. Kemény, mint a csont. Kövér csont, derék csont, husos csont, meztelen csont. Hamis csont vagy gonosz csont, azaz ravasz, gonosz ember. Csontig hatott. Csont ez nem pohánka (km.), azaz nehezebb munka, mint gondolád. Csontra! azaz munkára. Meztelen csonton veszekednek. (Km.) Csak a csontja, bőre. (Km.) Úgy áll, mintha csont volna a hasában. (Km.), nem tud, vagy nem akar hajolni; nőszemélyre értve: terhes. Kemény csontba harapott. (Km.) Akkor már diót dobálnak csontjaimmal. (Km.) Nehezen alkuszik meg két eb egy csonton. (Km.) Csonton van a jó hús, v. csont mellől jó a hús. (Km.), az esik jól, a mi munkába kerül. Másutt is le szokták csontról enni a húst. (Km.) Csont, rágd, azaz kemény vádra vagy czáfra találtál. Öszvevesztek, mint ebek a csonton. (Km.) Használtatik melléknév gyanánt is, mint valamennnyi anyagnevek (például, arany, ezüst, fa, kő, gyapju, föld, cserép stb.), midőn jelent 1) csontból valót. Csont nyelü kés. Csont por, csont mű. 2) Szaruból valót. Csont szopóka, csont szelencze, csont kalamáris. Mint melléknevet, jobb ha öszve nem irjuk, mert más: csontolló és csont olló.