, (csom-ó) fn. tt. csomó-t. 1) Gömbölyües tömör alakba öszvenőtt test. Csomó a fában, csomók a csömörös testben, csomó a búzaszáron, a kukoriczaszáron. Kákán csomót ne keress. (Km.) 2) Öszvehajtogatott, gömbőlyűre tekergetett, öszvekötött holmi. Szénacsomó, kendercsomó; csomóba kötött kukoricza, csomóra kötött űstök, csomóba fűzött vessző, virágcsomó, dohánycsomó. Csomóba fonni, csomóra fojtani, csomóra szalasztani. Barátcsomót csinálni. Csomót oldani, csomót elvágni. 3) Különösen a kévés gabonából egy-egy rakás, másképen kereszt. Száz csomó, azaz száz kereszt búza. 4) Átv. ért. valamely ügynek bonyolodott része, melynek megoldása által lehet csak annak többi részein eligazodni. Hasonló értelemben jelent költői bonyolítást az elbeszélő költeményekben és szinművekben. Ily csomó az Iliaszban Agamemnon és Achill öszvekoczczanása. Jól megkötni valamely ügynek, vagy műnek csomóját, azaz ügyesen elrendelni azt. Egy csomóba köt vele km., az az egyenlőnek tart engem valakivel. Finnül: solmu.