, fn. tt. csir-t, tb. ~ok. A növénymagnak, vagy tőnek gyönge hajtása, mely szemmel látható eleme a növénynek. Fiatal, gyönge csir. Búza csirja, fa csirja. Elcsipni a fa csirját. Bodza csirjából főtt ital. Átv. ért. jelenti valamely tárgy vagy létel első eredetét. Még akkor csirjában volt nálunk a tudományosság. Csirjában elfojtani a gonoszságot. Divatosabb helyette: csira.
Származékai: csira, csirádzik, csirás, csiráz, csirázik, csirka stb.
Rokonai a fiatal, apró növényeket jelentő cserj, cserje, (Szabó Dávidnál csira, máskép: csire), sarj, sarju, sereng, surján, valamint a latin germen gyöke ger is. Továbbá a perzsa csíhr (mag, csira), zend csithra. Sínai nyelven csi am. herbarum germen.