, (csip-ke) fn. tt. csipkét. 1) Fínom czérna-, vagy selyem-mű, melynek szélei mintegy ki vannak csipkedve, hegyezve. Csipkével szegett kendő, ágyterítő. Selyemcsipke, tót csipke, hollandi, brüsseli csipke, fehér vagy fekete csipke. 2) Vadrózsafa, és annak gyümölcse. Csipkebokor, csipkerózsa, csipkebefőzött, csipkelekvár. És megjelenék neki az Úr egy csipkebokor közepiből. (Mózs. II. k.). Az 1. értelemben szenvedőleg: a mi ki van mintegy csipkedve; a 2-ikban cselekvőleg: a mi csíp vagy szúr. Rokon vele a német: Spitze, spitzen, megvan a szláv nyelvekben is.