, BĚCSŰLET, (běcs-ül-et) fn. tt. běcsület-ět. 1) Erkölcsi törvények iránti belső tisztelet, s azon belső érzelem, mely az erénynek mint erkölcsi jónak rugója. Becsületből tenni jót másokkal. Becsülettel élni, halni. Becsületből szolgálni a hazát, nem haszonért, hanem egyedűl a haza javáért. Ő sokat ad a becsületre. Becsületében lehet bízni. Becsületemre mondom, fogadom, igérem. Nincs benne annyi becsület, hogy... 2) Oly belső hódolat, melyet mások erénye bennünk, vagy a miénk másokban gerjeszt. Becsületben lenni. Becsületet szerezni, vallani, aratni. Becsületre vágyni, törekedni. Becsületet érdemelni, elveszteni. Oda a becsület. Vége a becsületnek. Becsületét félteni, őrizni, védelmezni. Becsületben tartani valakit, és másoktól becsületben tartatni. Becsület fogytáig. A becsületet minden ember szereti. Km. Mind jó ott lakni, hol becsülete van az embernek. Km. Tisztelet becsület, de igazság is. Km. 3) Illendőség, udvariság, emberség. Becsületet tanulni. Majd megtanítlak becsületre. A vendégeket becsülettel fogadni. Becsülettel viszonozni a szivességet. Ennek fele sem becsület. Adom tisztelettel, veszem becsülettel.