, (bar-ka) fn. tt. barkát. 1) Kis metszés, rovat, bevágás valamely test fölszinén, honnan: barkálni, pl. a botot, pipaszárt, am. czifrára róni, héját itt-ott bemetszeni, barkált, barkóczás, am. rovatokkal czifrázott. 2) Különösen, a kikészített bőr fölszinén váltakozó görcsös pettyegetések. A tehén- és borjubőrön levő barkák. Mondják posztóról is, hogy barkája van, midőn nem egészen sima, hanem szőrös borzas fölszinű, mit a posztónyirők le szoktak nyesni. 3) A rügyezni kezdő fák, kivált puhanemüek szőrös gumója, néhutt: birke, bürke, cziczamacza. Nyárfa, fűzfa barkája. Virágvasárnapi barka. Barkát szentelni.
Az első pont alatti barka azon bar bor gyökü szók osztályába tartozik, melyekben alapfogalom a metszés, hasítás, milyenek: barázda, borotva, berena. Ide vonatkozik a tarkabarka ikerszó is, mely rovatos metszetü, vagy festvényü czifraságot jelent, am. tarolt, barolt. A második és harmadik ponti barka szóban a borzasság alapfogalma látszik rejleni, s gyöke azon bor, běr gyökökkel rokon, melyekből borzad, borsódzik, borzaszt, berzenkedik származtak, mennyiben a barkás bőr és posztó a simának ellentéte, s a fák barkája csakugyan borzas szőrös tulajdonságu.