, fn. tt. barkó-t, tb. ~k. 1) Fülektől lefelé növő pofaszőr, arczszakál, néhutt fülbajusz. 2) Így nevezik a Gömör vármegyében lakó palóczokat, kiknek sokban saját szójárásuk van. Használják esküvésül is. Barkó úgy se! Barkó úgy segéljen.
Első érteményben hasonló a latin barba, német Bart, szláv brada (szakál) szókhoz. Második jelentése az őskor homályában rejlik, talán barogó, barangó, mint a palócz, kivel beszédejtésben is rokon, ballócz, ballagócz.