, fn. tt. barát-ot. 1) Rokon lelkü és érzelmű társ, fél, kivel szoros belső viszonyban, s bizodalmas öszveköttetésben élünk. Jó, hű, igaz, állhatatos barát. Nem minden bokorban fekszik, ritka madár a jó barát. Km. Nem mind barátod, ki reád mosolyog. Km. Ebnek kutya a barátja. Km. Eb aki nem barát. Km. Barátom! barátim! nyájas, bizodalmas szólítások. 2) Szerzetes rendbeli egyházi személy, a római és görög anyaszentegyházban. Csuklás barát. Fatalpu barát. Fejér barát, milyenek a dömések és több mások. Tarka barát, cistercita. Szürke barátok, szürke posztóban járó ferencziek. Fekete barátok. Néma barát, camaldulensis. Vörös barát, templarius. Így neveztetnek némely nem keresztény pl. hindu, mahomedán valláson levő szerzetesek is. Török barát, azaz, dervis.
Közvetlenül a szláv brat szóból kölcsönöztetett, honnan a XII. századbeli halotti beszédben: szerelmes bratim. Különben a szláv brat-tal egy ivásuak a hellen φρατηρ, latin frater, német Bruder, góth brothar, szanszkrit bhratar, perzsa burader, stb. stb. melyek gyöke köz hiedelem szerint a szanszkrit bhar, s megfelel a latin fero és pario, a hellen ϕορεω, a magyar pár és vér szóknak, különösen a magyarban az utóbbi, mint tudjuk, testvér és rokon értelemben is vétetik.