, (bősz-me) mn. tt. bőszmét. 1) Bőszült, bősze, aki dühös indulattal mindennek vakon neki megy. 2) Túl a Dunán, nevezetesen Vasban és Szalában, am. tompa eszű, buta, ostoba, pimasz. Ez értelemben véve gyöke bő a bámulásra és ostobaságra vonatkozó bű bá kedélyszókkal rokon.