, (buj-kál, buj-og-ál) gyak. önh. m. bujkál-t. 1) Rejtőzködés, menekülés végett az emberek szeme elől bújik, elvonja magát, ideoda csavarog. Bujkál a poroszlók által üldözőbe vett gonosztevő. Bújkálnak az iskolakerülő gyermekek. Erdőben, pusztákon, bozótban, nádasokban bujkáló szökevények. Átv. ért. bujkál a nap, a hold, midőn közbenközben felhők alá rejtőzik. 2) Gyakran ki- vagy bebujik valamely résen, szorulaton. 3) Képes kifejezéssel: éjjel-nappal a könyvekben bujkálni am. azok olvasásába merülni.
Ezen igének képzője kál elemezve = og-ál, buj-og-ál, mint fujkál, fuj-og-ál; szurkál, szur-og-ál; hasonlóak: turkál, furkál, irkál, firkál, áskál, vájkál stb. Egyébiránt törzsökül vétethetik bujka (= buj-og-a) is, mint bugyka (bugy-og-a) csacska (csacs-og-a), stb.