, (bő-ög-ő) mn. tt. bőgő-t, tb. ~k. Szarvasmarha módjára kiáltó. Bőgő ökör, bőgő bival. 2) Éktelenül síró. Bőgő gyerek. Képes kifejezésben mondatik az erősen zúgó szelek, hullámok, ágyúk felől. Bőgő szelek; bőgő hullámai a zivataros tengernek. Bőgő ágyúk.