, (bölcs-el-kěd-ik) k. m. bölcselkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Elveket állít, s azok szerént rendezi ösméreteit, melyeket az ész és tapasztalat vezérfonala után indulva összegyüjtött, vagyis a szoros értelemben vett bölcsészetet gyakorolja. V. ö. BÖLCSÉSZET. 2) Gúnyos értelemben, álokoskodásokkal, szőrszálhasogatásokkal bibelődik, holmi elméleti hamis fogásokkal a valót más szinbe öltözteti, elferdíti.