, (böl-cső, azaz, bill-cső) fn. tt. bölcső-t. Személyragozva: bölcsőm, bölcsőd, bölcsője, vagy bölcseje. Köznépiesen ejtve: bőcső. Ágyacska, csecsemő gyermekek számára, mely vagy ívded talpu lábakon ringatható, vagy lógó állapotban lóbálható. Bölcsőbe fektetni a kisdedet. Bölcsőt ringatni. Bölcső mellett virrasztani. Ezt sem fa bölcsőben ringatták, am. nagy uri szarmazásu. Km.
"Még akkor nekem igértek,
Mikor bölcsőben rengettek.
Népdal.
Átv. ért. jelenti valaminek zsenge állapotát, első eredetét, keletkezési helyét. Emberi nem bölcsője, Ázsia. Tudományok és müvészetek bölcseje, Hellasz. Jelenti az emberi élet kezdetét is, melynek végét a sír teszi. Bölcsőből sírba lépni = születés után legott vagy hamar meghalni. Bölcsejétől sírjáig sok viszontagság éri az embert. Különösen am. születéshely, szülőföld.
"Hazádnak rendületlenül
Légy híve oh magyar,
Bölcsőd az, majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
Vörösmarty.
Gyöke böl nem egyéb, mint a mozgásra vonatkozó bill, miszerint am. billső, billcső, billegő, s változata bellöke, azaz két rúdra vagy faágra akasztott lepedő, melyben a kisdedet hintálják. Rokon vele a franczia berceau (berszó) mely a bercer (ringat) törzsből eredt. Hasonló a török besik is. Képzésre olyan mint: emelcső, lépcső, szökcső, hágcsó. V. ö. CSÓ CSŐ képző.