, (bölcs-ész-et) fn. tt. bölcsészet-ět. Az idegen s minden mivelt népeknél ismeretes philosophia kifejezésére újabb korban alkotott és elfogadott magyar műszó. A bölcsészet tárgyra nézve: szellemi erőink, törvényeink, és czéljaink, szóval, szellemi életünk tana; kútfőre nézve: az embert, világot, és Istent tárgyazó eszmék tana: czélra nézve: azon tudomány, mely az igaznak, szépnek, és jónak eszméit czélszerüleg fejtegeti. Elméleti bölcsészet, mely közvetlenül az emberi tudást, gyakorlati bölcsészet, mely a cselekvést tárgyazza. Tiszta elméletiek: a gondolkodástan, és ösmerettan, tiszta gyakorlatiak: a természetjog, és erkölcstan. Részint elméleti, részint gyakorlati: a széptan.