, (böf-ű-en, böf-v-en) önh. m. böffen-t. 1) Tulajdonkép a kutya böffen, midőn az indulat egyes kitörését kifakadólag hangoztatja vissza, pl. ha az éjjeli őreb valamely neszt hall, s valakit jönni gyanít, nem ugat mindjárt, hanem csak böffen. 2) Átv. ért. mondatik oly emberről, ki más beszédébe egy-két szóval belevág, közbekiált. Bele böffenni a szónok eléadásába. Nem beszél, csak néha beleböffen mások szavába. 3) Böffen az ember, és más állatok, midőn gyomrukból valamely kelletlen étel vagy ital feltolódik. Nagyokat böffen a fokhajmás kolbásztól.