, BŐDÜL, (bőd-űl) önh. m. bődűl-t. Egyes bőgő hangot ad, bőgésre fakad, elfakad bőgve. Nagyot bődűl a haragos bika. Elbődűlnek a tehenek, midőn döglött társukat megszagolják. Képes kifejezésben bődűlni mondják a tenger csapkodó hullámait, a rengetegbe ütköző nagy szeleket; elbődűlnek, vagy megbődűlnek az ostromló ágyúk torkai.