, elvont gyök, melynek származékai: boszú, boszúl, boszuság, boszont, boszonkodik, stb. Alapértelme: haragra gerjedés, neheztelés, visszatorlási vágy valamely méltatlanság, bántalom miatt, legyen az való vagy képzelt. Úgy látszik, a haragos ember kitörő hangjának, mely fúvás- és sziszegésben nyilatkozik, utánzása- s némileg rokon bús szóval is: "Mikoron jutottak volna egy nagy pusztában, reájok estveledék és eltéveszték az járt utat. Mikoron mindnyájan elboszúltanak volna rajta, kezdének az vitéz legények tétova futosni. Katalin prósai legendája.
Nagyobb nyomatosság végett az sz megkettőztetik: bossz.
Rokonai magashangon bősz, mint a boszusnak nagyobb fokozata, továbbá azon bös és pěz gyökök, melyekből böstörködik és pězděrkedik származtak. Mind alaphangokra, mind érteményre nézve egyezik vele a német bőse, török-perzsa bed. V. ö. BOSZÚ.