, (bor-úl-at) fn. tt. borulat-ot. Felhő vagy köd okozta setétség, homály az égen. Átvitt ért. szomorgó szív, vagy lélek, búsongó kedély.
"A csatasíkon mély borulattal ballag az útas,
Elgondolva minő kétes az emberi sors.
Kisfaludy K.
"Búsan csörög a hab,
A fülmile zeng,
Fenn a szerelemnek
Szép csillaga leng.
Mit nézsz mosolyogva
Sugárid alól?
Ah lelkem öleld ki
Borulatiból!
Kölcsey.