, (bol-d-og-ság) fn. tt. boldogság-ot. 1) A kedély vágyainak teljesedéséből, s folytonos tartásából származó nyugott megelégedettség. Boldogság az életem. Ily országban lakni, ily emberek társaságában élni csupa boldogság. Most van ő teljes boldogságában. A boldogság csak akkor kezdődik, midőn a többrevágyás megszünik. Km. Oh mily nagy lesz boldogságom hő karjában. Versegi. Földi, világi boldogság. Első boldogság a jó ész. Nagy boldogság a jó házasság. Közmondatok. 2) Üdvösség, túl világi lelki örömek teljessége. Mennyei boldogság. Angyali boldogság. Örök boldogság.