, (bol-d-og-talan) mn. tt. boldogtalan-t, tb. ~ok. 1) Sorstól üldözött szerencsétlen, megelégedetlen, lelki fájdalmakban szenvedő. Boldogtalan apa, kinek gonosz gyermekei vannak. Boldogtalan férj, feleség. Egész életében boldogtalan volt.
"Nincs boldogtalanabb a parasztembernél,
Ki nyomorusága nagyobb a tengernél.
Régi panaszos ének.
2) Átv. ért. kedvezőtlen állapottal járó, boldogtalanságot okozó. Boldogtalan óra, melyben először láttalak. 2) Szélesb ért. akinek bizonyos vágyai, tervei nem sikerülnek, leginkább tréfás értelemben véve. Boldogtalan furulyás! Boldogtalan szerelmes! Oh te boldogtalan! Határzókép am. boldogtalan állapotban, boldogtalanul.