, (biz-ony-ság) fn. tt. bizonyság-ot. 1) Tanuság. Nem kell ott bizonyság, hol maga szól a dolog. Km. Bizonyságot tenni valamiről. 2) Tanu, azaz valamit bizonyító személy. Álljanak elé a bizonyságok. 3) Próba, bizonylat, a dolog valóságának megmutatása.
A régieknél, valamint bizony am. igaz, úgy bizonyság is előfordul igazság értelemben, pl. A Debr. legendáskönyvben: meghamossíthatatlan bizonság (bizonyság), mindjárt alább ekkép fejeztetik ki: meghamossíthatatlan igaz volta. (53, 54. lapokon).