, áth. m. bíz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakinek jelleme, becsülete, ügyessége, hűsége, stb. felől meg van győződve, vagy legalább azt hiszi, s ennélfogva valamely hozzá tartozó személy vagy dolog, gondját, fölügyelését mintegy saját helyettesére hagyja, neki ajánlja. A rendes tárgyeseten kivül fölható ragu nevet vonz. Elutazván, a házát s mindenét fiára bízta. Jószága igazgatását hű tisztére bízta. Ügyedet okos emberre bízd. Jóra bíztad! gúnyos roszalás. Bízd rám, majd elvégzem én. Ne bízd lelkedet minden emberre. Nem ebre bízzák a hájat. Km.
Öszvetételei: megbíz, elbíz, reábíz, melyeket l. saját rovataik alatt.
Származékai: bízik, bizakodik, bizalom, bíztat, biztos, bizton, bizvást, stb.
Eredetre egy a biz indulatszóval, s rokon hozzá: hisz, valamint a hellen πειϑω is.