, (bit-ó) fn. tt. bitó-t. 1) Régi elavult értelemben törvényszolga, ki a testi büntetésre itélteket veréssel s más kínzásokkal fenyítette, különösen hóhér. 2) l. BITÓFA.
Minthogy a bitónak főfeladata volt a testi büntetés, verés, ütés: innen valószinű, hogy ezen szó gyöke bit nem más mint a bot változata, melyből botoz, botol származott. Rokonai a latin bat-uo, franczia batt-re, hellen πατ-ασσω, magyar pat-él, szláv bit-i, stb. Alakjára nézve részesülő az elavult bit (üt) igétől.