, (bill-en-tyű, bill-en-t-ő) fn. tt. billentyű-t. 1) Csapó, csaptató, mely nyomás által felnyilik, felszáll. Síp billentyűje. Puska billentyűje. Tőr, kelepcze billentyűje. 2) Az orgonán, és zongorán azon fa vagy csontszegek, melyek az ujjakkal megérintve vagy nyomatva az illető húrokat vagy sípokat hangoztatják. Orgonabillentyű, zongora-, fuvolya billentyűje. 3) A boncztanban, az erek falain találtató hártyának megkettőztetése, mely billegőleg majd az edények falaihoz simul, majd pedig visszamenőleg az edény falától eltávozik.
Azon tyű tyú képzőjű szók osztályába tartozik, melyek eredetileg igenevek: billentyű = billentő, fergetyű = fergető, pattantyú = pattantó, szivatyú = szivató stb. l. ~TYÚ, ~TYŰ, képző.