, fn. tt. bicsak-ot. Általán csekélyebb értékü, gömbölyü nyelü kés, melynek pengéjét a nyélbe lehet tenni, csukni, máskép: bicska, tréfás gúnynyelven: békanyúzó. Sárga-, piros nyelű bicsak. Igen feni a bicsakját. Úri bicsak, fa nyele = urat játszani akaró, de szegény külsejü, öltözetű. Km. Legrádi bicsak. "Ha előtalálod, tied lesz kobakom, ónnal jól megrakott légrádi bicsakom. Faludi. Fehérvári bicsak. Madi bicsak, melyet gúnyadoma szerint a madiak (Csalóközben) elvetettek, hogy többet teremjen. Bicsakkal faragni, enni. Belétörött a bicskája. Km.
Elemezni másmás szempontból kiindulva különfélekép lehet. Származtatható a becsuk becsukó szótól minthogy főjegye az hogy becsukható. Vagy a ficzak, ficzam szóval rokonítható, mennyiben csukló természeténél fogva ideoda ficzamlik, honnan: bicsaklik, kibicsaklik am. sarkából, forgójából kificzamodik. Vagy végre betüátétellel am. bikcse, bökcse (Szabó Dávidnál csakugyan bicske), mint szökcse szöcske. Török nyelvben bicsak (bycsak), máskép csaky másnemű kést is jelent, pl. kalembycsak tollkés, szakalbycsak borotva, bycsakcsi késcsináló. Ugyanezen nyelvben bics-mek ige am. rágni, kaszálni. Az uigur nyelvben szintén előfordúl bicsak. A magyar bök is kétségtelenűl rokon a mélyhangú vág szóval, azonban mindig figyelmet érdemlő marad az, hogy a magyar bicsak nem akárminő, hanem csak becsukó kést jelent. Különbözik: bicskia.