, fn. és mn. tt. bibasz-t, tb. ~ok. Együgyü fölfogásu, kinek eszéből hibázik valami. Aljas kifejezés, de gyöngédebb mint az ostoba, balgatag, vagy bolond. Olyannak szokás mondani, ki holmi csekélyebb dolgokban ügyetlen, vagy gyermekes eszű. Te kis bibasz! Hogy lehetsz oly bibasz. Néhutt bibaktalan.
Talán a latin hebes-től kölcsönöztetett, valamint a vend nyelvbeli bébaszt is. Egyébiránt nem mellőzhetjük a magyar hibás, hibáz szókkal rokonítást is.