, (bětü-át-tétel) ösz. fn. Nyelvtani ért. némely szók sajátságos változata, midőn egyes betűik fölcserélik helyeiket, pl. köp, pök; morzsol, zsormol; guzsorodik, zsugorodik; kanál, kalán; csalán, csanál; aprányi, parányi; bögre, göbre; döbön, bödön; fěrtěng, fětrěng; kertěcz, ketrěcz; gör, rög; csafar, facsar; világos, vigályos; szökcső, szöcskő; hágcsó, háskó; emle, elme. Melyik legyen közőlök az eredeti alak, azt a szónyomozás és családosítás határozza meg, pl. szökcső eredetibb és jobb, mint, szöcskö, mert gyöke szökik, tehát am. szök-ös-ő, szökdelő. Áttétel máskép: helycsere.