, (besz-e-el) önh. és áth. m. beszél-t. 1) Gondolatait, érzelmeit folytonosan szólva közli másokkal. Fönhangon, csendesen, szaporán, lassan, vontatva, halkan, akadozva, höbögve beszélni. Inkább beszélek a fejével, mintsem a lábával. Km. Beszél a barát, beszél, de alamizsnát vár. Km. Beszélni, odabeszélni valakinek, azaz, kímélet nélkül, keményen, feddőleg fenyegetőzve. Öszvebeszélni valakivel, bizonyos czélra egy értelemben egyesülni. Visszabeszélni az előljárónak. Hadd beszéljen a világ. Siketnek, holtnak beszélni. Lelkére, szívére beszéltek. Nem egy nyomon beszélni, azaz, majd így, majd úgy. Jól beszélni magyarul, németül, tótul. Könnyü az okosnak beszélni. Ne beszélj! Hova beszélsz? Némely ember magával is, vagy magában beszél. 2) Történeteket, híreket mond. Beszélj nekünk utazásodról. Mindenfelé beszélik. Igekötőkkel: bebeszél, elbeszél, kibeszél, lebeszél, stb. metyeket l. saját rovataik alatt. Mint átható am. valamit mond, szóval előad, előterjeszt. Sokat, keveset, okosat, bolondot, tarkákat, zöldeket beszélni. Újságokat, híreket, meséket, történeteket beszélni. Aki sokat beszél, vagy sokat tud, vagy sokat hazud. Km. Kibeszélni a titkokat. Lebeszélni valakit.
Némelyek így irják: beszéll, mintha az elemzés alapja volna: beszédel, beszédl, mint: üdl üll (ünnepet), padló palló. Azonban besze különben is régi szótól, épen úgy származhatott (besze-el), mint beszédtől. S a régi nyelvemlékekben is mindkét alakban előfordúl: rejtekben semmit sem beszéllettem, és: ő velek beszélvéjek. Müncheni codex. Más hosszú szótagban is kiejtéskor könnyen megkettőztetik az l, pl. szóll, üll, nállam, kéméll, tökéll, stb. a nélkül, hogy ezeknek szófejtési alapjok volna.