, (be-nyel) ösz. áth. Szájtátva valamit a gégecsőbe leereszt. Az éhes eb mohón benyeli az elébe vetett konczot. Átv. ért. mondatik akármily nyilásról, üregről is, mely valamit magába vesz. A földrepedék, vagy csatorna szája benyelte a vizet. V. ö. NYEL.