, (ben-maradó vagy benn-maradó) ösz. mn. 1) Általán, aki vagy ami bizonyos zárt körből ki nem megy, ki nem vétetik stb. 2) Nyelvtani ért. benmaradó ige, melynél t. i. a cselekvés nem másra, hanem önmagára az alanyra hat, vagyis a cselekvés az alanyban marad, mint: áll, megy, örül, gyógyúl, támad, ébred. Máskép: benható vagy önható. V. ö. ÁTHATÓIGE, KÖZÉPIGE.