, mn. tt. bénát, tb. bénák. Írják és ejtik kettőztetve is: bénna. 1) Kinek valamely tagja, nevezetesen keze vagy lába mozgékony erejétől meg van fosztva. Szélesb értelemben mondatik a test némely belső részeiről is, melyek tevékenysége senyvedés vagy akármely kór által akadályozva vagy végkép megszüntetve van. 2) Különösen inaszakadt lábu, sánta. Ki a bénát neveti, maga ne sántikáljon. Km. 3) Csonka vagyis elvágott kezü, lábu. "Ha te kezed vagy te lábad téged meggonoszbejtand, med (mesd) el őtet, és vesd el tetőled. Jobb neked az örök életbe menned bénnaól. Münch. cod. Máté 18. 4) Általán testileg nyomorék, elgyöngült tagu. Béna rajkó is kedves az anyjának. Km. "Szegényeket és bénnákat (debiles) és vakokat és sántákat hozd be ide. Münch. cod. Luk. 14.
Eredetére nézve l. BÉN, gyök.