, fn. tt. bélyeg-ět. Némely szójárásokban billeg, billyeg, bélyog, bílyog, billog. 1) A barmokra, vagy némely eszközökre s más egyebekre is tüzes vassal sütött jegy, nevezetesen bötü, számjegy, stb. Lóbélyeg, ökörbélyeg, hordó-, kád-, sajtárbélyeg. Bélyeget ütni, sütni a tinó farára. 2) Szélesb ért. minden jegy, mely valamit másoktól megkülönböztet, nevezetesen a) természeti kitünő jegy, pl. foltok az emberi arczon, b) mesterséges jel, milyen pl. a kiszolgált katonák rézjegye, vagy kéregetésre fölszabadított koldusok barczája, c) nyomtatás, vagy szövés, vagy varrás által készült jegy, pl. takácsbélyeg, papirbélyeg, fehérruha-bélyeg, edénybélyeg, d) festett, mázolt jegy. Zsákbélyeg, ponyvabélyeg, e) hivatalos jegy, mely vámokon, harminczadokon az árukra tétetik, úgy szinte, mely kölcsönös szerződőlevelekre, s egyéb irományokra üttetik vagy ragasztatik a végett, hogy nagy biztossággal bírjanak, tulajdonképen, hogy a szerződő, folyamodó stb. felektől adó vétessék. 3) Átv. ért. az emberi léleknek valamely kitünő tulajdonsága, mely különös egyediségére mutat, jellem.
Mennyiben a bélyeg oly jegyet jelent, mely a testbe vele van sütve, nyomva, vagyis mely általán annak állandó beltulajdonságát mutatja: valószinü, hogy gyöke bel vagy bél, vagy bély melyből eg képzővel lett bély-eg, mint: üreg, sereg, kéreg, méreg stb. Vagy talán a bel-jegy öszvetett szónak változata? Egyébiránt egyezik vele a szerbeknél s más déli szlávoknál divatos bilyega.