, (be-l) fn. tt. bél-t vagy belet, tb. bél-ěk vagy belek. Birtokragozva: bélěm vagy belem, bélěd vagy beled, stb. Hangzója nyújtott, tompa, mint a szél (ventus), fél (medium), nyél, tél, téj, dér, stb. ékvesztőkben. 1) Azon bőrtömlők és csövek öszvesége az állati deréktestben, melyek a gyomorba vett eledelek megemésztését tovább folytatják, s melyekben a táprészek s némely más nedvek elválasztatván a test egyéb részeibe szétoszlanak, s melyek a fölösleges salakot az alsó nyilásra vezetik, hogy onnan ganajalakban kitisztuljanak. Kinyomni, kiszakasztani valaki bélét. Kitisztítani a beleket. Nagy bélü, aki sokat eszik. Pokol a béle, nagyehető. Lóbélü. Kákabélü, kényes, gyönge bélü. Béle büzhödt. Lejár a béle. Egyes részei: tekervényes bél, fodros bél, öreg bél, tejes bél. 2) A gyümölcsök közepe, melyben a magvak rejtve vannak, a héj s kéreg alatti húsos anyag. Dinnye, tök, uborka, dió béle. 3) A növények, különösen fanemüek derekában, ágaiban cső gyanánt végig nyúló puhábbféle taplószerü anyag. Bodza béle, rekettye béle fűzfa béle, máskép: széke. 4) Némely műszeretlen testek közepe, vagy csövek, tömlők tölteléke. Gyertya béle. Kenyér béle. Hurka, kolbász, gömböcz béle. Rétes béle. 5) Előfordul több öszvetett helynevekben: Bél-vata, Bakony-bél, a Bakonyság kellő közepében. Mónos-bél. Magyar-bél, stb.
Rokonokul tekinthetők a török bel (vese), szláv bal, továbbá a teljességet jelentő hellen πληϑω, πλεος, latin plenus, szanszkrit pall, pul (megtölt), német voll, füllen, stb.