, (bék-a) fn. tt. béká-t. 1) Négylábu, kétlaki állatnem, különféle színnel, melynek fajai többfélék. Nádi béka, német béka, rekegő béka, tekenősbéka, varangyos béka, tűz vagy vereshasu béka, sárgahasu béka, barna, zöld béka, stb. Átv. ért. utálatos, csunya, undok valami. Kígyót-békát kiáltani valaki ellen, am. rút rágalmakkal illetni. Neki fújja magát, mint a poczokos béka. 2) Lovak és más barmok nyavalyája, midőn nyelveik alatt bizonyos csomóféle daganat támad, mely jelentése a béka szónak eredeti csomó értelmére mutat. 3) A röppentyűnek bizonyos faja, mely meggyúlván, béka módjára ugrándoz a földön. Megjegyzendő, hogy számos vízi, nevezetesen mocsári növények e vizek lakójától vették neveiket, mint: békarokka, békalencse, békanyál, békaszittyó, stb.
Elemzésére nézve l. BÉK, hangutánzó. Egyéb iránt azt is vélhetni, hogy a mozgást jelentő baktat ige bak gyökével rokon, mennyiben a békának egyik jellegző sajátsága az ugrándozás vagy baktatás. Ezen alapeszme szerint tótúl a vízi béka neve szkokan és szkákati, am. szökdösni. Rokonok vele a szánszkrit bhéka, perzsa bak, török bagha. Hangutánzásilag ide tartozókul tekinthetők a német quacken, s latin coaxo is.