, (őr-öl, v. őr-l) áth. m. őröl-t, v. őrl-ött, htn. ~ni, v. őrl-eni. Szoros ért. malomban, t. i. malomkövek, vagy hengerek között, továbbá: malomféle eszközzel valamely szilárd keménységü, de porhatag testet apró részecskékre dörzsöl, lisztté, porrá alakít. Néha az illető testnek csak héját kopasztja le, pl. a köleskása, árpakása őrölésénél. Búzát, rozsot, árpát, zabot őrölni. A búzát darára őrölni. Szitára (pitlikre), parasztra őrleni. Aki előbb jön, előbb őröl. (Km.).
"Ó te édes molnárom,
Őröld meg a búzámat.
(Népd.).
Ki mint őröl úgy süt. (Km.). Úgy szólsz, mint a jól őrlött. (Km.). Kávét, sót, mákot őrölni. Szélesb ért. dörzsölés, rágás által öszvezúz valamit. A rögöt ujjak között öszveőrleni. A kutya fogai a csontot is megőrlik. Átv. ért. sokat beszél, jár a szája, nyelve, mint a malomkő; honnan: más malomban őrleni, am. másról beszélni. V. ö. MALOM.
Minthogy az őrlés rendesen a dörzsölő testek forgása, forgatása által történik; legvalószinübb, hogy gyöke őr azon ör alaphangu szók osztályába tartozik, melyekben alapértelem a forgás, keringés. V. ö. ÖR, gyök. Egyébiránt, hogy hangutánzó is, gyaníttatja a rőrődik ige, mely am. őrlődik, horzsolódik. Csagataj nyelven: orüt-mek.