, ŐKEME, v. székelyesen ŐKJEME, (,ő-kegyelme szókból öszvehúzva) ösz. fn. A köznép ha valamely távollevőről megbecsülve akar szólni, pl. a gyermek az apjáról, vagy anyjáról, akkor a föntebbi szókat használja. Őkelme nincs itthon. Őkelme meghagyta, hogy vigyázzunk holmira. Gúnyos értelemben is szokták mondani, kivált a két utóbbi alakban, különösen a Tisza vidékén és a székelyeknél, "mikor (Kriza J. szerént) valaki értelmén, erején, vagy tehetségén felül feszül, feszeng; mikor nagyot akar, mire nem képes; mikor olyat kiván, mire nem tartják érdemesnek; mikor úgy viseli magát, hogy megrovást érdemel. Szeretné őkeme, ha képviselőnek választanák, pedig nem arra való. Őkeme rosz fát tett a tűzre.