, (öt-ü-ös, vagy ött-ü-ös, ön-t-ü-ös, ön-t-ö-ös) fn. tt. ötvös-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Molnár Albert és Pázmán szerént ugyan aranymives, de valamint az élő szokás szerént ezüstmivest is jelent, úgy találjuk ezt a régieknél is. "Kovácsoktól és müvesektől lőttenek és semmié egyébbé nem lesznek, hanem csak azzá mié akarják lenni a papok és ötvösök.... Fa és kő és ezüst és arany istenek nem szabadejthatják meg magukat urroktól (orvoktól) és tolvajoktól. (Bécsi cod. Baruth könyve). Zrinyinél is aranymíves.
"Mindenképen próbál az Isten bennünket,
Valamint az ötvös tűzben arany művet.
Zrinyi.
E szónak törzsöke, amint kiejtése után állandóan irjuk, ötü, gyöke pedig öt, mely kétféle jelentésü származékoknak szolgál alapul. Ha az ötvösi mivességnek elnevezéseül azt vették őseink alapfogalmul, hogy az ötvös üt, kalapál, akkor gyöke azon öt, azaz üt, melyből a kalapácsot jelentő ötü, ütü, továbbá az ütődésre vonatkozó ötlik (egyik értelmében) származik. Ha pedig főleg azt vették tekintetbe, hogy az ötvösök öntenek, olvasztanak, úgy e szónak gyöke azon öt, vagyis ött, mely a régieknél csaknem általánosan, s ujabb korban a székelyeknél is am. önt, melynél fogva volna: öttvös, azaz: öntvös, öntűös, vagy öntőös. V. ö.ÖT, ige.