, (óv-a-kod-ás) fn. tt. óvakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az önmagáról gondoskodó figyelemnek azon neme, mely által bizonyos gonosztól önmagát távol tartani törekszik. Óvakodással utazni a gyanus pusztai vidéken. Óvakodásra inteni a tapasztalatlan ifjut.